Chapter 18 - I hate myself

Ajkaink összeértek, majd lágyan megfogta az arcom egyik felét.Kicsit megemelkedtem, majd átkaroltam a nyakát.Beletúrtam selymes, szőke hajába, majd végighúztam a hátán az egyik kezem.
Levegőhiánya miatt távolodtunk el.Becsuktam a szemem.Nem mertem a szemébe nézni.
-Livi, nyisd ki a szemed.- kérlelt halkan a fülem mellett.
Határozottan megráztam a fejem.
-Olivia, kérlek.- puszilta meg az arcom.
Óvatosan kinyitottam, majd pislogtam párat.
Szemembe nézett, majd elmosolyodott.
-Szeretlek.- csókolt meg.- Igazán.- nézett rám újra.
[---]
Harry-éknél ma este egy baráti éjjel lesz, ezért gondoltam, hogy lazán öltözök.

Niall-el úgy döntöttünk, hogy csak pár hét után mondjuk el, hogy együtt vagyunk, viszont már 1 hónapja volt az első csókunk.

Természetesen külön megyünk, hogy ne tűnjön fel.
Fogtam egy taxit, majd elindultam Harry-hez.
Amint odaértünk, kifizettem, majd rohantam az ajtóhoz.
Bekopogtam, de senki nem nyitott ajtót.Felsóhajtottam, majd benyitottam.
-Niall James Horan!Mondd már el!- kiáltott rá Louis idegesen.
-Miért érdekel ennyire?- kérdezte.
-Ne titkolózz!Mond el!- parancsolta.
-Miről van szó?- értetlenkedtem.
-Niall-nek barátnője van és nem mondja el, hogy ki!- akadt ki Zayn.- Tuti, hogy megint valami szőkét szedett fel.
-Hát kösz...- szólaltam meg.- Mi bajod a szőkékkel?- emeltem magasba a szemöldököm.
-Mi-mi mi van?- néztek rám kikerekedett szemekkel.
-ÉLJEN!!- kiáltott fel egyszerre Ness és Perrie, majd a levegőben összecsapták a tenyerüket.
Niall mellém szaladt, majd átkarolt és a fülemhez hajolt.
-Biztos kellett ez?- suttogta.
-Igen.- bólintottam mosolyogva.
-Ez az jelenti, hogy ti...ketten...- értetlenkedett Harry.
-Mit nem értetek?- szólalt meg Liam.- Persze, hogy együtt vannak...- sóhajtott fel panaszkodva, de mosolygott közben.
-Mióta vagytok együtt?- rohant elénk egyszerre "Nerrie".Mindketten erősen vigyorogva figyeltek minket nagy szemekkel.
-1 hónapja?!- szólaltam meg.
-Hé!- kiáltott fel elég hangosan Tommo.- Mi az, hogy 1 hónapja együtt vagytok és el se mondtátok?- lépett elénk sértődötten.Szörnyülködve felsóhajtottam...

-[50 év múlva]-

Ezt hallgasd olvasás alatt
Halkan ballagtam fel a lépcsőn egészen a szobánkba.Lassan lenyomtam a kilincset, majd beléptem az ajtón.
Egyből az egyik barna szekrényhez indultam.Felkaptam az egyik képet, amelyen én voltam fiatal koromban, a gyönyörű menyasszonyi ruhámban.

Visszagondoltam a régi időkre, mikor még fiatalon azon sírtam, hogy elveszítettem életem értelmét, mert hagytam, hogy más boldogítsa, helyettem.Aztán eszembe jutott más is.

Tapasztalatlan voltam és ostoba.Nem mintha most nem lennék az.Mármint, ostoba.68 évesen ugyan olyan a lelkem, mint akkor.Akkor, mikor hagytam elmenni a legfontosabb személyt az életemben...

Nézegettem a képeket a polcokon, ahol a közös emlékek kavarogtak.

Fájdalmas volt látni azt, hogy milyen vidámak voltunk, milyen boldogak voltunk ketten.

Fájdalmas volt látni ahogy mosolygott mellettem.Én pedig ezt tettem vele.Ott hagytam.Cserben hagytam.

Hagytam, hogy tönkre tegyék lelkileg és nem törődtem vele...

Hagytam, hogy tönkre tegye magát, hagytam, hogy vagdossa magát.Pedig én voltam az egyetlen aki megállíthatta volna.Megállíthattam volna a könnyeket amik a temetésén jöttek elő a rokonok, barátok szemeiből.Megállíthattam volna, hogy ilyet tegyen.De nem tettem.

Nem tettem, mert nem érdemeltem meg őt.De mégis hagytam szenvedni.

Azóta is gyűlölöm magam.

Utálom, hogy ennyire elhanyagoltam...

-Anya!Gyere már, kérlek!- nyitott be a szobámba a lányom.Gyűlölöm, hogy ennyire elhanyagoltam a saját lányomat is.Gyűlölöm, hogy ilyen lett.Gyűlölöm, hogy miattam lett ilyen.

-Megyek.- sóhajtottam fel, majd elindultam utána, vissza, le a lépcsőn.

Halkan csoszogtam a nyomában, majd miután kiléptünk az ajtón, bezártam magam után.

Beültünk az autójába, majd a temető felé indultunk el.

Megálltunk a kapu előtt, majd lassan kiszálltam a kocsiból.

-Itt a virág.- adta felém a pár szál rózsát.- Itt kint megvárlak.

-Köszönöm.- mosolyogtam rá, majd bementem a nyikorgós, barna, kopott kapun.

Halkan és lassan elsétáltam a sírig, ahova a mai napig, minden nap ki megyek.Természetesen nem egyedül.Itt vannak velem a barátaim és persze a férjem.

Ma is már vártak rám.

Harry viselte a legrosszabbul a halálát.Mai napig siratja őt...

Megértem.

Leguggoltam, majd rátettem a sírra a rózsákat.Rögtön előjöttek a könnyeim, és kiáltozni kezdtem, hogy miért voltam ilyen hülye.

A srácok a mai napig magyarázzák, hogy nem az én hibám.De nem hiszek nekik.

Liam segített felállni, majd mindannyian lehajtott fejjel imádkoztunk érte.

Felemelte az ima végén a fejem, majd még egyszer elolvastam a sírtábláját, pedig már kívülről tudom.

"Csak, mert egyedül maradtam.Így boldogabb leszek!

Jessica Emily Flower

1994-2022"

Niall lassan átölelt, majd erősen magához szorított, hisz tudta, hogy úgy is összetörök.Ahogy minden nap.

40 éve...

Ha nem elégedek meg azzal, hogy megkaptam Niall-t akkor nem hanyagolom el Ness-t és nem történik ez vele.Persze, hogy magamat hibáztatom.

-Olivia, kérlek fejezd be!- szólt rám mély, erőtlen hangon Louis.

-Nem a te hibád!- mondta komolyan Zayn.

-De, de igen.- kezdtem el megint könnyezni.- Miattam történt ez!Az én hibám!Minden az én hibám!Ha nem hanyagolom el akkor nem hal meg!- kiáltottam fel idegességemben.- Ti nem értitek!- néztem végig rajtuk.- Nem értem miért tagadjátok!Tisztában vagytok vele, hogy szüksége volt rám!De én cserben hagytam!

-Miattam.- szólalt meg Niall.- Az én hibám.- suttogta.- Túl sokat akartam tőled.Veled akartam lenni és emiatt hanyagoltad el Ness-t.Nem érted?- folytatta.

-Niall, ne légy hülye!- ráztam a fejem.

-Elég!- szólalt fel Liam.- Hagyjátok abba!- szólt ránk erősen.- Harry megint össze fog törni, ha nem fejezitek be!

-Már késő.- válaszolt Lou, majd Harry felé mutatott aki egy szál rózsát tartott a kezében.

-Harry, ne csinálj hülyeséget!- rohantam oda hozzá, de mire odaértem, összeesett.- Szóljatok Aliz-nak, hogy  hívja a mentőket!- kiáltottam fel.Harry-t a hátára fordítottam, mire mosolyogva nézett vissza rám.

-Látni fogom Ness-t.- mosolygott.

-Persze, hogy látni fogod!De nem most!Majd egyszer!

-Nem!Én most fogom látni.- fogta meg a kezem.- Hiányozni fogtok!- mosolygott rám, majd becsukta a szemét.

-Harry!Ne!- ült le mellém Lou, majd rázogatni kezdte.- Nyisd ki a szemed!MOST AZONNAL!

-Lou, ne.- húztam el.- Nem fogja kinyitni.- néztem rá.

-Kellett nektek veszekedni, hogy kinek a hibája!- ordított rám teljes erőből.- Eddig csak sírt!De most miattatok, feladta!- folyt végig 4 könnycsepp az arcán.- Erre mondhatod, hogy a te hibád!- kiabálta az arcomba.

-Louis azonnal hagyd abba!- húzta el előlem Liam.

A könnyek rohamosan kezdtek el hullani a szemekből, majd végig folytak egészen az államig ahol nagy cseppekben földek értek.

Az én hibám?Ez is?

Itt a vége fuss el véle.

Basszus, még én is bekönnyeztem mikor írtam. :(

Hát igen, vége.Sajnálom, hogy így alakult, viszont nem fejezem be az írást.Aki szeretne továbbra is követni engem, az olvashatja az új blogomat!

LINK!

Köszönöm, hogy olvastál, és remélem tetszett :)